Normális metró

2010.10.19. 10:22 :: Singh Lee

Tarlós főpolgármester úr megnyilatkozott. Nem estem hanyatt a kijelentésétől, volt benne igazság, hogy tudniillik nyolc év alatt két metróvonalat is meg lehetne építeni egy normális országban. Igaza van. Egy normális országban simán.

Azért arra felhívom Tarlós úr figyelmét, hogy nem nyolc éve tart a metró-hercehurca, mert emlékeim szerint (nem is értem, neki hogy eshetett ki az az idő – biztosan úgy, ahogy a választóknak is) a Fidesz előző kormányzása idején kezdődött. Jó, tudom, akkor még nem a metró volt a legfontosabb jármű, hanem a vadászrepülő, meg az Ezüsthajó, de a főpolgármester felidézhetné, miként tett keresztbe szeretett miniszterelnöke az alagútfúrásnak.

Ez persze nem csökkenti az elmúlt ciklusok még hazánkhoz képest is hihetetlenül impotens ügykezelését. Ennek eredményeképpen vannak most ugye lyukak, meg vannak építési területek. A negyedik földalatti vasútvonal pedig továbbra is csupán egy feltúrt város álma, vagy még inkább rémálma.

És akkor jön a következő kijelentés: metró lesz, Tarlós szerint 2014 végén, vagy 2015 elején. Bevetettem egykori tanáraim által nem éppen nagyra becsült matematikai tudásomat, és furcsa eredményre jutottam. Ha egy normális országban nyolc év alatt két metróvonal épül, akkor ugye egy vonalhoz négy év kell. A miénk félig már kész, tehát kábé két esztendőt igényelne a befejezése. Akkor miért 2014, pláne 2015? Talán mégsem olyan egyszerű? Netán stratégiailag közvetlenül a következő választások előtti hónapokra kell időzíteni az átadást? Egy normális országban így lenne?

Szólj hozzá!

Címkék: budapest politika fidesz metró tarlós istván

Kommuni

2010.10.17. 00:27 :: Singh Lee

Idén lenyomtunk két választást. Szerencsére a politika iránt ennél mélyebben nem érdeklődők ezeket már el is felejtették, bár itt-ott látni még plakátokat, mert a plakáteltávolításban illetékes szakemberek éppoly lusták, mint négy, nyolc, tizenkét éve. A minap láttam pár szoci plakátot a hétkerben: az egyiken fidesz-narancssárga arcú ember hitgyüli-kék háttér előtt glóriával; a másikon meg kiszívta szegény Kispál Tibort a nap, hogy szürkéből fekete-fehér lett.

Elgondolkodtató egyébként a szocik plakátpolitikája. Pocsék portrék, rosszul kihátterezve, förtelmes hátterek előtt. Érthető persze, ha a legnagyobb ellenzéki párt retteg, ha kommunikációra terelődik a szó, úgy vannak ezzel, mint a kommunizmussal – ez se jött be, meg az se. Semmi nem kedvez nekik, ami kommunival kezdődik.

Pedig, biz'isten, mindent megpróbáltak. Utolsó, kétségbeesett húzásként még Szanyi Tibort is pozícióba emelték, ami a Köztársaság tér-Vérmező utca-Jókai utca Bermuda-háromszögben legalábbis váratlan volt, hiszen eddig azt sem kérdezték meg tőle, kér-e cukrot a kávéjába.

Szanyi kampányfőnöksége akár nyerő húzás is lehetett volna, ha nem sikerül ellensúlyozniuk az új sajtófőnökkel, Déri Balázzsal, az újságíró-legenda Déri János fiával. Ő aztán hozott színt a pártkommunikációba! Mindent bedobott, amit csak megtanult eddig gyengécske hírportálok szerkesztgetésétől a pornószakmáig. Állítólag annyira ügyes volt, hogy működése első hetében az MSZP honlapjának teljes szerkesztősége beintett, és otthagyta a fenébe. Mindegy volt neki, folytatta, ahol a pornóiparban abbahagyta: dolgoztatta a nőket. Az eredményt láttuk október 3-án.

Horváth Csaba, a bérből és fizetésből élők, a nyugdíjasok, a kisemberek, és még ki tudjak kik képviselője pedig vállára vetette valószínűleg bérből-fizetésből-nyugdíjból vásárolt Armani-öltönyének zakóját, bedobta jó hírét, hogy ezután ingyen lesz a BKV, és pofára esett a választáson. Ez érthető, hiszen a válság sújtotta voksolókat irritálja a cseszett drága ruha, meg a hülye ígérgetés is. Persze mit tudhat Csabánk a BKV-ról? Hiszen akkora lúzer, hogy még abból a buliból is kimaradt...

Végezetül itt a feddhetetlen, csodálatos, jóvágású pártelnök, aki nem arról lesz híres, hogy kihívója volt Orbán Viktornak a miniszterelnöki székért. Az ugyanis nem volt, legfeljebb annyira, mintha a Felcsút focicsapata hívná ki a spanyol válogatottat a világbajnoki címért. Úgy vonul majd be a történelembe, hogy akkor volt pártelnök, amikor megszűnt az MSZP teljes apparátusa... Ráadásul az emberek sem szeretik, engem például majdnem megvert a házamon dolgozó, Attila nevű tetőfedő, amikor így kiáltottam neki, hogy pálinkával kínáljam: - Attila mester! Házi?

Orbánnak jelen állás szerint egyetlen szocialista kihívója lehet(ne), az a Gyurcsány nevű. Köztük egyébként sem nagy a különbség: az egyik nagycsaládos, a másik Apró-családos.

 

Szólj hozzá!

Címkék: politika mszp fidesz déri balázs

süti beállítások módosítása